Út a semmibe - gondolatok a kiégésről

"Ez nem az én életem..."

Azzal a problémával keresett fel egy hölgy, hogy bár eleinte szerette a munkáját, de egyre fáradtabb, ingerültebb és kezdi elveszíteni a motivációját a feladatai iránt. Este mire hazaér már a saját gyerekeihez sincs türelme. Emiatt folyamatos lelkiismeret furdalás gyötri, mert tudja, hogy velük is kellene minőségi időt töltenie, de már képtelen jókedvűen feléjük fordulni. Annak ellenére, hogy nagyon fáradt, mégsem tud elaludni, vagy nagyon korán felébred, nem tud visszaaludni és a másnapi teendőkön agyal. Így aztán lassan ott tart, hogy szeretne eltűnni a saját életéből.

Nem túl rózsás élethelyzet és az út sem volt az, ami ide vezetett ehhez az állapothoz, ami egyértelműen a kiégés jeleit mutatta.

Ami első ránézésre tisztán látszott, hogy a mindennapi teendői között nincs üresjárat. Pedig a töltődés, a pihenés, a rekreáció pont olyan fontos, mint a felelősséggel végzett feladatok. Legyen az akár munka, hivatás, gyereknevelés, betegápolás.

De mik is azok a belső motivációk amik szép lassan a kiégés szélére sodorhatnak?

Az első és leghangsúlyosabb a megfelelési kényszer, ami már egész kicsi korodból indul és egyetlen célja van, hogy elfogadjanak és szeressenek. Ennek azonban nagyon nagy ára van, mert szép lassan elveszíted a kapcsolatot a saját belső útjelzőiddel, az érzéseiddel és egyre többet figyelsz kifelé, hogy a körülötted élők véleménye lehetőleg pozitív legyen rólad. Ezért nem szólsz olyan dolgokért, amik bántanak, nem teszel meg olyan dolgokat amikben a kedved lelnéd és benne maradsz olyan helyzetekben, ahonnét már legszívesebben leléptél volna százszor. És a legfurcsább az, hogy ettől a helyzettől várod, hogy boldoggá tegyen.

A másik nagy hajtóerő a teljesítménykényszer, ami egy darabig meg is hozza a maga eredményeit, de aztán egy ponton túl nem okoz örömöt a következő és a következő sikertörténet, mert amiért csinálod (pénz, kitüntetés, dicséret) nem tölti ki azt a hiányt, ami a gyerekkorból fakad.

Aztán amikor eleged lett ebből az egészből, megpróbálsz új utakat keresni, de rájössz, hogy fogalmad sincs, hogy hol veszítetted el azt az utolsó vékonyka fonalat, ami még saját magadhoz kötött.

Ilyenkor szokott elhangozni az a mondat, hogy olyan, mintha nem is a saját életemet élném.

... és valóban, ez tényleg nem a Te életed, hanem azé a kisgyereké, aki a régmúlt érzelmi hálójába gabalyodva próbálja túlélni a jelent. 

Ilyenkor mi a teendő?

Lépésről lépésre, érzésről érzésre haladva kibogozni ezt a hálót. 

Ebben tud segítséget nyújtani Neked az AnaLog Módszer, ahol a gyermekkori emlékképeid és reinkarnációs történeteid segítségével megkeressük azokat a pontokat, ahol letértél a saját utadról. Ahol nem magadat választottad, hanem egy olyan viselkedést, ami másoknak megfelel. 

Innét, ezekről a pontokról indulva tudunk egy új érzelmi hálót fonni, ami szellős, színes, kellően rugalmas és mégis megtart a nehéz helyzetekben. Ami engedi a jót, elbírja a nehezet és tudja követni a változásokat. 

Szerző: Kovács Viktória , AnaLog Módszer konzultáns