Első lépés: szerezd vissza a nyugalmadat!

2022.07.20

"Anyukám, fő a nyugalom, fő az egészség!"

Ezt cirka nyolc évesen mondogattam a magát valamin éppen felidegesítő anyámnak, aki aztán ezen végképp elnevette magát, mert egy nyolcéves szájából tényleg viccesen hangozhatott. Akkor még csak az motivált, hogy minél előbb kikerüljünk ebből a számomra nem éppen komfortos állapotból és fogalmam sem volt róla, hogy mekkora tudás birtokában vagyok.

Azóta viszont már sok-sok tanulmány és cikk jelent meg a nyugalom és az egészség kapcsolatáról, illetve annak a DNS-re, sejtekre és az immunrendszerre gyakorolt pozitív hatásáról. Ezért ennek a részletezésébe itt és most nem kezdenék bele... Arról már kevésbé hallunk, hogy ahhoz, hogy egy kritikus helyzetben megfelelő döntéseket hozzunk, vagy egyáltalán hogy a ledöbbentség, a lefagyottság, az ismétlődő érzelmi hullámzás állapotából kimozduljunk, szintén a nyugalmunkat kell visszaszereznünk, különben sem gondolkodni, sem cselekedni nem tudunk.

Arról viszont, hogy a vágyott nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, stabilitást hogy tudjuk elérni egy számunkra bizonytalan helyzetben, már sokkal kevesebb információnk van. Azt tudjuk, hogy az út a negatív érzelmektől való megszabaduláson keresztül vezet, de ez egy érzelmileg instabil, ideges, aggódó ember számára csak szándék marad, kevés eredménnyel. Ahogy a jelenlegi érzelmileg kiélezett helyzetben is tisztán látszik, hogy hiába szeretnénk megnyugodni, valahogy nem igazán sikerül. Látom ezt a klienseimen, családtagjaimon, barátaimon és saját magamon is. Pontosabban azt látom, hogy azok a félelmek és konfliktusok, amik eddig a hétköznapi rutinnal, jövés-menéssel, programokkal elfedhetők voltak, most ebben a megváltozott helyzetben, sokkal nagyobb amplitúdóval jelentkeznek és már nem kikerülhetők.

Hogy mi minden boríthat ki minket mostanában?

Kezdem az enyémekkel, amiken úgy tűnik az AnaLog módszerrel már túljutottam:

Az első, amin kikészültem az a korlátozottság tudata volt /erről itt olvashatsz bővebben/. Aztán elkezdtem azon rettegni, hogy nem lesz elég pénzem a kiadásaimra. Végül az borított ki, ahogy az emberek félelmükben mennyire agresszívan bánnak egymással. E mentén a három konfliktus mentén teljes realitásvesztésbe, majd tehetetlenségbe kerültem.

Ezeken túl volt, aki az egyedüllétet kezelte nehezen, vagy a betegségtől, netán a haláltól való félelme erősödött fel. Ezek mentén megjelent a szerettei elvesztésétől való félelem is.

Ezek a félelmek és szorongások nem alaptalanok. Hiszen azt sugallja a jelenlegi helyzet és a médiából ránk ömlő információáradat, hogy ez mind veled is megtörténhet. De az, hogy ez milyen mértékben uralja el a gondolkodásodat és az érzelemvilágodat, az nem a jelenlegi helyzettől függ. Az alapjai a múltadban vannak. Ott, ahol arra kondicionálódtál, hogy a félelemmel elkerülhető a baj. Hiszen ha rajta tartom a szemem azon, amitől félek, akkor időben tudok reagálni, el tudok szaladni, vagy harcba tudok lendülni. Ezzel nincs mit tenni, ez egy evolúciós program. Arról viszont, hogy azokat az érzelmeket, amik a negatív spirálban tartanak, tovább táplálod, vagy elengeded, Te döntesz.

Ezeknek a negatív érzéseknek a gyökerei általában olyan gyerekkori történetek mélyén lapulnak, amikre sokszor nem is gondolunk. Például megbetegedtél, és anyu nagyon megijedt, vagy esetleg magadra hagyott a fájdalmaddal. Lehet, hogy magadra hagytak akkor, amikor a helyzet megoldása meghaladta a képességeidet. Vagy nem kaptál információt valamiről és ezért az egész napot bizonytalanságban töltötted.

... és ezeken túl még ezer variáció létezik...

Ezek a trauma emléknyomok benned szunnyadnak, majd egy mostanihoz hasonló "vészhelyzetben" óriási erővel kezdenek el dolgozni és magukkal ragadnak egy olyan érzelmi állapotba, amiből nem könnyű kilábalni. Ilyenkor csak a problémád és nem a lehetséges megoldások köröl forognak a gondolatid.

Ehhez tud segítséget nyújtani AnaLog módszer, aminek segítségével vissza tudjuk bontani azokat a történeteket, amik a jelenlegi negatív érzelmi állapotodat megalapozzák. Mivel az elménk azon része, ahol az érzelmeink tárolódnak nem ismeri az időt, így ezek a történetek átírhatók. Az újraélt pozitív emlékek mentén egy új, pozitív érzelmi állapotban térhetsz vissza és nyugodtabb elmével tekinthetsz a jelenlegi helyzetre.

Márpedig most leginkább erre van szükségünk ahhoz, hogy a stressz-hormon szintünket minél alacsonyabban tartsuk, hogy az immunrendszerünk valóban kifogástalanul működjön, hogy ép testtel és ép lélekkel jussunk túl ezen a nem mindennapi időszakon. A kreativitásunkról nem is beszélve, amire a következő időszakban óriási szükségünk lesz. Hiszen (és ez is evolúciós tény) a változásokhoz való alkalmazkodás az egyik feltétele annak, hogy a ránk váró időszakban boldoguljunk. Ehhez pedig új megoldásokra, új ötletekre lesz szükségünk, amit belső stabilitás, nyugalom és kiegyensúlyozottság nélkül nagyon nehéz lesz megugrani.

Te hol akadtál el? Milyen ismétlődő gondolatok pörögnek a fejedben?

Belegondoltál már, hogy milyen lenne ezek nélkül az érzések nélkül élni? Mennyi energia szabadulna fel, amit konstruktív módon tudnál felhasználni a hétköznapjaid során?

Ha igen, és tennél is lépéseket annak érdekében, hogy ezeket felszámold és a kiegyensúlyozottság és stabilitás felé vennéd az irányt, akkor keress meg és átbeszéljük egy 45 perces ingyenes konzultáció keretében, hogy miben és hogyan tudok Neked segíteni az AnaLog módszerrel!


Kovács Viktória, AnaLog módszer konzultáns 


Gyere, ismerkedj meg velem és az AnaLog-gal!

Ingyenes 45 perces konzultációra várlak, ahol átbeszéljük, hogyan tudok Neked segíteni. Részedről ez semmiféle kötelezettséggel nem jár. Jelentkezéshez kattints a Kapcsolat gombra!