
Életöröm kerestetik
Életöröm kerestetik
Ugyanis valahol elveszett. Egész pontosan nem tudom meghatározni a helyet és az időpontot, hogy hol és mikor, de egyszer csak azt vettem észre, hogy pont olyan befásult és szürke lett az életem, amilyet sohasem kívántam. Talán réges-régen még szent fogadalmat is tettem, hogy ilyen életet tuti nem fogok élni! Ennél én sokkal többet, szebbet, színesebbet szánok magamnak. Aztán most mégis itt vagyok.
Persze ha elkezdek nyomozgatni, akkor azért megtalálom azokat a sarokköveket, ahol egy-egy nagyobb darabka eltűnt belőle. Így aztán belőlem is. Talán túl sokszor mondtam igent, amikor nemet szerettem volna? Megalkudtam ott is, ahol nem kellett volna? Nem szóltam, amikor szólni kellett volna? Igen, ezeket mind elkövettem, és ezeken túl még sok-sok egyéb galádságot, amit nem kellett volna. Saját magammal szemben.
Úgyhogy most itt ülök, saját magamat megfosztva attól az örömtől, hogy élek.
De itt és most újra szent fogadalmat teszek, hogy visszaszerzem, ami elveszett. Újra felépítem azt, ami egykor az enyém volt, hiszen tudom milyen a színe, az illata, a rezgése. Azt is érzem, hogy ha keresem, akkor megtalálom újra. Az irányt már sejtem, bár az utat még nem ismerem, de az úgyis menet közben alakul... Velem tartasz?
Ha úgy érzed, hogy Rád is igazak a fenti sorok és szeretnél lépni egyet az életörömöd megtalálása felé vezető úton, szeretettel várlak hangtálas vagy AnaLog Módszeres konzultációra.
Szerző: Kovács Viktória, AnaLog Módszer konzultáns
