Miért érzed úgy, hogy ki kell érdemelned a pihenést?

Leülsz végre egy kicsit, talán még csend is van körülötted.

De hiába lazulnál bele, rövid időn belül azt érzed, hogy valami sürget.

Mintha a semmittevés nem lenne teljesen rendben, pedig épp pihenésre lenne igazán szükséged.

Hiába van időd, és hiába lenne lehetőséged megpihenni, valahogy mégsem megy igazán.
Ha ezt ismered, szeretném, ha tudnád: nem vagy egyedül.

A legtöbben nem úgy nőttünk fel, hogy a pihenést normálisnak tekintsük. Sokkal inkább azt tanultuk meg, hogy:"Előbb a munka, aztán a pihenés." "Aki sokat dolgozik, az értékes." "Nem lehet csak úgy lenni." Ez aztán szépen lassan belső elvárássá vált magunk felé és felnőttként már nem kell, hogy bárki mondja –magunkat hajtjuk, és akkor szabad csak megpihennünk, ha végre kiérdemeltük.

Csakhogy a gond ott kezdődik, hogy a "kiérdemelés" határideje folyamatosan későbbre tolódik. Mindig van még valami: egy üzenet, amire válaszolni kell, egy feladat, amit be kéne fejezni, valaki, akire figyelni kéne.

És közben Te is - ahogy mindannyian, akik ebben szocializálódtunk - szépen lassan lecsúszol a saját listádról és a pihenés egyre inkább egy "luxus dologgá" válik a fejedben.

Ezért történik az, hogy leülsz, de nem tudsz ellazulni, lefekszel, de az agyad még pörög, lenne egy szabad órád, de nem tudod valóban pihenéssel tölteni, és ha megállsz, inkább feszültté válsz. Már rég hulla fáradt vagy, de valami benned még mindig nem engedi, hogy kikapcsolj és igazán kiengedj.

Honnan jön ez az érzés?

Ez a feszültség, ami ilyenkor rádtör, azokból a gyerekkori tapasztalatokból indul, amikből kialakultak azok a belső szabályok, amik folyamatos tettrekészségre bíztatnak.

Gyerekkori történetek, amik ma is hatnak rád (valószínűleg nem teljes a lista és ezek kombinációja miatt a paletta nagyon színes lehet):

"Akkor vagyok jó, ha csinálok valamit"

Lehet, hogy gyerekként azt tapasztaltad, hogy akkor kapsz figyelmet vagy elismerést, amikor teljesítesz, ügyes vagy, segítesz. Bár a lehet, hogy ezt senki nem mondta ki így, a szülői visszajelzésekből mégis kialakulhatott benned azaz érzés, hogy ha csinálok valamit, akkor rendben vagyok.

Felnőttként pedig ez úgy jelenik meg, hogy a pihenés közben valami hiányzik és ahelyett, hogy feltöltődnél egyre kevésbé tudod magad beleengedni és inkább felpattansz, esetleg ha már elég fáradt vagy, akkor elvánszorogsz szorgoskodni valamit, hogy megőrizd a magadról alkotott "jógyerek"képet.

"Ne légy lusta"

Talán nálatok sem volt igazán "divat" csak úgy lenni. Lehet, hogy hallottál ilyen mondatokat: "Nincs jobb dolgod?", "Hasznosan töltsd az időd", "Ne lustálkodj", vagy csak egyszerűen a családon belül az volt az általános vélemény, hogy a semmittevés nem oké.

Ebből alakult ki az a belső szabály, hogy a pihenés egyenlő a lustasággal, amit már nem más mond ki, hanem te saját magadnak, így aztán hogy elkerüld a lustaság szégyenét, inkább szorgoskodsz valamit még akkor is amikor már rég pihenni vágynál.

Túl korán túl sok felelősség

Az is előfordulhat, hogy korán megtanultál alkalmazkodni. Segítettél a szüleidnek, vigyáztál a kistesódra, próbáltad megoldani a családi feladatokat, hogy a szüleidnek könnyebb legyen.

Ezért aztán nagyszerűen tudsz figyelni másokra, igyekszel mindent kézben tartani, mert az a legfontosabb, hogy mindenki jól legyen körülötted és akkor te is rendben vagy.

Ez önmagában nagyon szép dolog, csak közben sokszor észrevétlenül történik meg, hogy
te leszel az utolsó a sorban.

Amikor végre lenne időd pihenni, akkor is jön egy gondolat, ami arról szól, hogy vajon nincs szükség rám valahol? Vagy ha mégis rászánod magad, akkor úgy érezheted, hogy éppen cserbenhagytál valakit.

Folyamatos készenlét

Ha a környezetedben sok volt az indulat és a családi légkört áthatotta egyfajta folyamatos feszültség, könnyen megtanulhattad, hogy figyelni kell, résen kell lenni, akár megérezni, mi fog történni és ezt hogyan lehet elkerülni.

Ez a belső készenlét felnőttként is megmaradhat, és amikor végre csend van, nem biztos, hogy megkönnyebbülsz, hanem inkább nyugtalan leszel, ezért inkább visszamenekülsz valamilyen tevékenységbe.

A szeretet feltételekhez kötése

Ez a folyamat néha nagyon finoman zajlik. Nem mondja ki senki, de mégis érzed, hogy akkor van béke, ha jól viselkedsz (amiről nem is tudod pontosan, hogy mi lenne az). Akkor tudsz kapcsolatban maradni a szüleiddel, ha alkalmazkodsz az elvárásaikhoz. Ebből szép lassan kialakul az a meggyőződés, hogy a szeretetért tennem kell valamit. Ebből a nézőpontból a pihenés inkább bizonytalanságot és ürességet hozhat, mert épp nem teszel semmit.

Innen már könnyű belecsúszni a kimerültségbe

Ha a pihenés nem tölt fel, hanem feszültséget okoz,
akkor egy idő után egyre kevesebb az energiád , egyre türelmetlenebb leszel, egyre kevesebb dolog okoz örömet és elkezded csak "végigcsinálni" a napokat.

Kívülről lehet, hogy úgy tűnik minden rendben, de belül már érzed, hogy valami nem enged belelazulni az életedbe.

Egyszer egy kliensem – aki a feleségétől kapta ajándékba a kezelést – azt mondta a hangtálkezelés után:

"Az volt a legjobb benne, hogy itt végre legálisan pihenhettem."

Ez a mondat egyszerre megmosolyogtató… és nagyon mély.

Mert sokan tényleg csak akkor tudnak megnyugodni,
ha van rá "engedély".

Hogyan lehet ebből kilépni?

Nem az a megoldás, hogy erőből próbálsz többet pihenni, hanem az, hogy a pihenés újra biztonságos élménnyé válik számodra.

Az az érzés, hogy nem kell többé bizonyítanod, hasznosnak lenned, megérdemelned a pihenést általában nem egy pillanat alatt történik meg. Olyan belső élményekre van hozzá szükség, amik közben megélheted azt, hogy csak úgy önmagadban is elfogadható, sőt szerethető vagy. 

A felismerés az első lépés, de a belső minták átírása általában külső segítséget igényel. 

Az AnaLog módszer abban támogat, hogy feltérképezd és feloldd azokat a tudattalan érzelmi blokkokat, amik a folyamatos teljesítménykényszer mögött állnak. Lehetőséget ad arra, hogy ne csak értsd, miért nem tudsz pihenni, hanem képessé is válj rá – bűntudat és feszültség nélkül.

Lehet, hogy nem véletlenül olvastad ezt most végig.

És lehet, hogy nem az a kérdés, hogy "megérdemled-e a pihenést".

Sokkal inkább az, hogy megengeded-e magadnak.

Nem kell egyedül küzdened a belső feszültséggel. Az AnaLog módszerrel közösen megkereshetjük és feloldhatjuk azokat a mélyen gyökerező mintákat, amik gátolják a nyugalmadat. 

Segítek, hogy újra megtanulj úgy megérkezni a pihenésbe, hogy az valóban megnyugtató és feltöltő legyen számodra.

Szerző: Kovács Viktória, AnaLog Módszer konzultáns